Sűrű, aggódós és "mégmindignemhiszemel" volt az első hónap Annával.
A szopizás ment, 3 óránként evett (éjszaka is), evések között aludt a Drágám. Próbáltam felvenni az új ritmust, hozzászokni ahhoz, hogy most már hárman vagyunk. Apának is kellett némi idő, míg az izgalma és a "nemtalálomahelyem" elmúlt. Anna nagyon jó baba volt, nem sírt, nem volt hasfájás, semmi gond. Szépen gyarapodott a súlya, növögetett, szépült.
A pihenés volt a legkevesebb, ami kijutott nekem, de nem érdekelt! Van egy gyönyörű lányom! Így ébredtem minden reggel.
2 hetesen mentünk először sétálni, nem mintha bármit is észlelt volna belőle...aludt mindig.
Az első hónap végén kezdődtek a gondok...3 hetes volt Anna, amikor elkezdett sírni, de mindig és fogalmunk se volt, mi a baj. Először azt hittem, hasfájás. De nem volt görcsös a sírás, egyszerűen ordított és alig aludt. 1 hétig küszködtünk, mire rájöttem, mi a baj. Nem jó a tejem minősége...éhes maradt mindig, akármeddig evett. Sűrűn jött cicire, persze, mindig túlette magát, folyamatosan bukott, sokszor hányt is szegénykém, orrán-száján jött a cucc olyankor...:(
Próbáltam mindent...táplálóbb, változatos étrend, állandó fejés, több pihi, stb. Közben Babó kiegészítésként tápszert kapott. Szerencsére a cumisüveg és a tápszer nem vette el a szopási kedvét, próbálkozott mindig... Aztán oda jutottunk, hogy elkezdett apadni a tejem. Fohalmam sincs, hogy én rontottam-e el valamit, de akárhogy sanyargattam magam, egyszerűen csökkent a mennyisége...óriási törés volt ez nekem. Nagyon bántott, hogy nem tudom táplálni a gyermekem, imádtam szoptatni...nehéz volt feldolgoznom, hogy sajnos nem tudok tovább szoptatni. Fokozatosan elapadt a tej, babó pedig áttért a tápszerre...
