Tulajdonképpen könnyű terhességem volt, bár némi izgalom és aggódás is vegyült a 9 hónap örömei közé.
2008. szeptember 28-án vettem az első tesztet, vasárnap volt. Hulla voltam, mert a második éjszakás műszakomat tettem le reggel. Apa dolgozott. Délután csináltam meg a tesztet, pedig csak 1 napja késett...valahogy tudtam, hogy baba van. És 2 csík lett a teszten...:) Felhívtam anyumat...ő a józan ész...azt mondta, várjak pár napot és csináljak mégegyet. Sírva járkáltam fel-alá a lakásban, hirtelen fel sem fogtam, mi van. Összekaptam magam és elmentem Laci munkahelyére, elvittem a tesztet. Mikor megmutattam neki, rám nézett és ezt mondta: Akkor ez most mi is? Babánk lesz? Hát így kezdődött Anna története.
Csütörtökön mentem el dokihoz. Nem ismertem ezt az orvost, de sokan ajánlották. Nem is csalódtam benne:) Az első vizsgálat érdekes és izgalmas volt. Mi a panasz? - kérdezte. Mire én: 2 pozitív terhességi teszt. Erre elmosolyodott és azt mondta, akkor ez nem is panasz. Ekkor már tudtam, jó orvost választottam.
Nem volt panaszmentes és sima terhességem, de másnak sokkal nehezebb és aggodalmasabb. A második UH-n a kismanó mellett egy nagy haematomát talált az orvos. Azonnal ágynyugalom és Duphaston szedése a 12. hétig. A vérömleny kb 3 hét alatt szívódott fel teljesen, kisebb vérzések voltak miatta, ami miatt sok rohangálás volt...ugye nem vetélés?? De szerencsére minden rendben volt. Babóca növekedett szépen. A 20. heti genetikai UH-n tudtam meg, hogy kislány. Volt nagy öröm, mert mindketten lányra vágytunk:)
A terhesség közepe már problémamentes volt, de sokat keményedtem, így sok pihire intett a doki. Igyekeztem betartani. Emellett sok magnéziumot kellett szednem. Az első rugdosást január 3-án éreztem meg. Onnantól a kishölgyet le se lehetett állítani, nagyon sokat mocorgott. Élénk volt már a pocakban is.:)
A terhesség vége már kevésbé volt problémamentes, sokat görcsöltem, keményedtem, félő volt, hogy babóca előbb jön...elkezdtem Pipolhent szedni a 36. hétig, plusz rengeteg magnéziumot. Amikor a ctg-re jártam és telt az idő, úgy éreztem, sosem bújik ki a baba. Nehezen mozogtam, féltem a görcsöktől, a jósló fájásoktól, a túlhordástól. A doki még viccelt is, hogy eddig azért küzdöttünk, hogy a kislány bent maradjon, most meg nem akar kijönni. Számomra ez nem igazán volt vicces.
Május 27-én, szerdán éjjel arra ébredtem, hogy nagyon görcsölök, de semmi rendszeresség nem volt, nem is igazán fájások voltak azok, hanem egy hoszú, összefüggő görcs. 3 órán át tartott, aztán elmúlt. Babócát viszont nem éretem mozogni.
Másnap elmentem a dokihoz. Azonnal UH, méhszáj vizsgálat, ctg. Sajnos a ctg nagyon rossz lett, kicsikém szívhangja hol nagyon leesett, hol meg nagyon begyorsult. Éreztem, hogy baj van. A doki azt mondta, azonnal irány a klinika, ott majd eldöntik, hogy befektetnek-e vagy sem. Bementem, felvették az adatokat, majd közölték, hogy péntek reggel fél 7-kor jelentkezzem felvételre. Nagyon féltem, fogalmam sem volt, mi fog ránk várni.
De kislányom úgy gondolta, hogy elébe megy a dolgoknak...még aznap beindultak a fájások...
