Történt pár változás az életemben az elmúlt egy hónapban, nézzük, mi is a helyzet a nagy dolgokban.
Evés: a teljesség igénye nélkül pár új íz: meggy, áfonya, málna, zöldborsó, brokkoli, kukorica, csirke- és pulykahús. A reggelim még mindig tápszer, a tízórai gyümölcs babapiskótával, ebédre már főzeléket kapok (néha egy kis tápszer utánpótlással), az uzsonna tápszer babapiskótával, a vacsora pedig tejpép gyümölccsel vagy anélkül. Még mindig 3 óránként eszek. Anya szerint már egyre ügyesebb vagyok a kanál-témában. Már nem kenek össze mindent és a kezemet sem tömöm a számba kaja helyett.
Alvás: rászoktam a kétszeri alvásra, egyszer délelőtt és egyszer délután. Azért még előfordul, hogy egy harmadik pihi is becsúszik, de már nem olyan gyakran. Imádok az ágyamban aludni, jó móka szétszedni az egész mindent, ami ott van! És az is tetszik, hogy úgy helyezkedek, ahogy én akarok!
Mozgás: most már nagyon szeretek hason lenni. Egy csomó érdekes dologgal találkozom így, néha sikerül egy-egy távolabbi dologhoz elszenvedni magam. Ez különösen tetszik, csak nagyon fárasztó. Ismerkedem az új dolgokkal, mint például: távirányító, játéktartó doboz, stb.
Már az üldögélés is elég jól megy, de azért kell, hogy valaki fogjon egy kicsit, mert dülöngélek erre-arra. Apa hasán a legjobb, meg Anya ölében.
Egyébként azt a kék izét, ami a képen a számban van, ma kaptam, mintegy ajándékként. Anya beküldte az üveges ételeim cimkéjét a gyárnak és ezt küldték cserébe. :)
És még mindig szeretek tekeregni mindenfelé. Már lassan bal oldalra is sikerül átfordulnom. Sőt, ma direktbe megcsináltam a hasról hátra fordulást. Anyáék csak lestek, milyen ügyes vagyok már!