A rossz ctg miatt nagyon aggódtunk mind a ketten. Mi lesz most? Befekszem és megindítják a szülést? Császároznak? Rengeteg kérdés foglalkoztatott, de leginkább Annát féltettem. 39 hetes terhes voltam.

Csütörtök volt, fél 2 körül értem haza a klinikáról, ahol a rossz ctg miatt felvettek, péntek reggel kellett (volna) befeküdnöm. Délután 4 óra körül kezdődtek a fájások. Szabályos, előbb 20 perces, majd 10 és 5 perces fájások jöttek. Nem is fájt annyira. Néha azért összerándultam, de nem volt vészes. A nyákdugó egy kisebb része még a szerdai nagy görcs után távozott.

Hajnal 1 körül mondtam Apának, hogy szerintem irány a kórház, mert akkor már szép 5 perces fájások voltak 1-2 órája. Hívtunk egy taxit, irány a klinika. Ott megvizsgált az ügyeletes orvos, 2 ujjnyira voltam kitágulva. Vett magzatvíz-mintát, majd ctg-re rakott. Perzse a gép nem mutatott szinte semmit, csak gyenge fájásokat. A doki azt mondta, csak jósló, menjek haza. Mondtam neki, hogy reggel úgyis jönnöm kellene vissza, rossz ctg miatt vettek fel. Erre felajánlotta, hogy alhatok itt bent is, ne kelljen most hazamenni, aztán meg pár óra múlva visszajönni. Elfogadtam. Apa hazament.

Az éjszaka hátralevő részét a patológán töltöttem. Egy percet sem aludtam. 5 percenként jöttek a fájások, forgolódtam, izgultam, járt az agyam, hogy most mi lesz. Életem egyik leghosszabb éjszakája volt...

Reggel 8-kor jött a vizit. A doki megvizsgált (azt hittem, ott maradok, annyira fájt), majd közölte, hogy indulás a szülőszobára, mert 4 ujjnyira tágultam...uff, na erre nem számítottam. Gyors telefon Apának, indulhatsz!

Nagyon kedves és segítőkész szülésznőm volt. Előkészültünk (glicerines kúp - nekem nem hatott..., tusolás, stb.) Közben elment a nyákdugó. 9-kor már 8 ujjnyira kitágultam. Azonnal burokrepesztés és oxitocin infúzió. Apa már addigra ott volt. Egy darabig még minden oké volt, de aztán az oxitocin nagyon felerősítette a fájásokat. Be is sűrűsödtek...na az már keményebb volt, de még mindig nem olyan vészes. Kaptam egy Nospa injekciót. Az igazán rossz a kitolás volt. Apa ki is ment, azt mondta, nem bírja nézni a szenvedést. Egyszerűen alig éreztem, hogy nyomni kellene, csak úgy sejtettem, hogy talán most...szörnyű volt. De aztán fél óra szenvedés után megszületett Anna Sára, május 29-én 11:37-kor 2950g és 50cm. Apa visszajött, rögtön azután, hogy a kicsi lány felsírt. (nem is sírt, ordított) Elvágta a köldökzsinórt és Annát a pocakomra rakták, úgy csutakosan, véresen. Az első kérdésem az volt, hogy az normális, hogy ilyen kék? Ezen mindenki csak mosolygott....Gyermekem kinyitotta a szemét és az apjára nézett...csodás érzés volt.

Egy órán át varrtak, majd tus és irány a figyelő. Hozták a lányomat. Gyönyörű volt. Rögtön mellre raktam, ügyesen próbálkozott, persze, semmi nem jött a mellemből. A szülésznő hozott egy kis kekszet meg teát, mert már nagyon éhes voltam. 2 órát voltunk az örzőben, nagyon gyorsan ment az idő. Csak néztem a picinket és nem igazán hittem benne, hogy ez a valóság. Nagyon boldog voltam:)

Aztán felmentünk a gyerekágyas osztályra, elfoglaltam a helyemet. Apa hazament. 3 körül kaptam meg újra Annát. Gyönyörű volt. :)