Ismét sötétebb idők járnak mifelénk...

Anna pár napja minden idegszálamat próbára teszi. Olyan, mintha magamat látnám benne, csak a társadalom által elvárt korlátok nélkül.

Eszméletlen akarat van benne. És még túl kicsi ahhoz, hogy az indulatait, érzéseit kezelni tudja, így aztán jobb híján mindent rám zúdít. Olyan dührohamok jönnek rá, hogy néha már attól félek, hogy saját magában vagy bennem/bennünk kárt tesz. Csapkod, dobálózik és emellé éktelen üvöltésbe kezd. Ember a talpán, aki ezekkel megbirkózik. Én sokszor csődöt mondok...:(

Ráadásul ismét a kiabálós korszakát éli...egy csendes szava nincs mostanában. Ha valamit szeretne, akkor meg nyekereg (a hangsúlyból persze kikalkulálom, hogy mi az), ami hosszú távon elég idegesítő tud lenni.

Az már csak a hab a tortán, hogy mindkét bal oldali szemfoga milliméterekre van az ínyfelszíntől (lehet, hogy már kint is vannak, de hát a kisasszony nem engedi, hogy megnézzem...), emiatt a széklete is hígabb, ami persze nagyon csúnyán kicsípi a popsiját, így a fájdalmai miatt is ordít....

Szóval nem egyszerű a helyzet, de bízom benne, hogy adnak az égiek nekem ahhoz erőt és türelmet, hogy ezt is átvészeljük.

Azért van jó hírem is!

Tegnap egy újabb szóval gyarapodott a nagylány szókincse: labda. Az már csak dupla öröm volt, hogy Apa is jelen lehetett eme nagy eseménynél. Mondanom sem kell, hogy azóta nem hallottuk tőle ezt a szót, gyanítom, ez is csatlakozik az "egyszerkimondós szavak" csapatához.

Végül pár kép a kis rosszcsontról: